Nu kérem szépen mindkét szoba fala levakarva, a villanyvezetékek helye visszajavítva. Várják a föstést, bár nem lesz egyszerű sima felületet alkotni, olyan "rusztikus" a fal. A kapargatás közben érdekes leletre bukkantam. Az egyik falon lévő szerelékeknél a kötődobozokat valami rovarirtó por dobozából "handmédelték".

Kinyomoztam, hogy a hetvenes években használták: "Ez egy rovarirtó volt, bolhát, poloskát, krumplibogarat irtottak vele, de mivel beépült az emberi szervezetbe betiltották". A P.Mobil együttes még  mielőtt P. Mobil lett volna Gesarol néven futott :D, de a politikai tótumfaktumok rájukpirítottak, hogy "na ne mán". Ez 1973-ban volt, úgyhogy antik popzenei relikviám vagyon hehe.

Amióta felújítunk, kicsiny családomhoz kódfejtő kell. Párom olyanokat mond, hogy takaréküreges falazat, meg bognárszeg, meg nút, meg még nagyon sok másegyéb, csak nem emlékszem. A takaréküreges falazatra is csupán azért, mert az azt jelenti, hogy tákolmány, csak választékosabban. És hát putrintyónk természetesen takaréküreges falazattal készült, azaz kevés a tégla, de közte a levegő legalább jól szigetel.

Kaptunk ám energiatanúsítványt, amikor megvettük a házat, abban rendes téglafalazatot állítanak Valótlanul. Ha én ügyvéd lennék… de nem vagyok.

Apukám és párom holdbéli beszélgetéseket folytatnak a kunyhó műszaki állapotáról, engem ebben legutóbb a hangzatos fírelé szó ragadott meg. Úgy cseng, mint valami provanszi fűszeres halleves. Amikor rákerestem a Guglin, kiderült, hogy Fi relé, azaz valami biztosíték dolog, de valójában juszt sem érdekel!

A porontyok meg azon szórakoznak, hogy jönnek a faszállítók és hozzák a padlónak valót. A hangsúly a lényeg. Jó, akkor büntiből most mehetnek ők vödörben hordani a sittet. Én addig pihenek egy kicsit. Köszike. 

Mai napi program falkaparás. A nagyszoba fala nézett ki a legrosszabbul, így ott kezdtem a munkát. Szépen nekiestem a spaklival és kapirgáltam. A meszelés alatt kb. három réteget tudtam elkülöníteni. Természetesen soha nem egyformán váltak el a rétegek. Helyenként egész az alapfalig leesett a vakolat, máshol alig tudtam a meszet is lekaparni. Egy helyen majd egy fél négyzetméter vakolat szakadt le. A malterban cement nem nagyon leledzett. Valami homokos katyvasz volt, szép sárga, és porlott mint a fene. Nem is csodálom, hogy nem tartott semmit. Azért jellemző a régi házak vásárlására hogy mikor meghírdették előtte gyorsan meszeltek egyet rajta. Mikor megnéztük nem is nézett ki rosszul. Viszont most, hogy eltüntetem az alibi meszelést már látszanak a hibák. Természetesen vannak apró repedések. Van egy nagyobb is ami a padlótól a plafonig cikázik. Mondjuk ismerve a fal szerkezetét csodáltam volna, ha nem lennének. Miután lekapartam, ami le akart jönni lekezeltem az egész falat mélyalapozóval. Amíg száradt addig kiszenvedtem a gázkonvektor parapet csövét a falból. Szép nagy lik maradt a helyén. Gondoltam is jó lenne macska kijárónak, de aztán elvetettem a gondolatot. Itt már érvényesült a takaréküreges fal áldása, egy vagon homok ömlött ki a lukon. Nu mindegy négy tégla felhasználásával befalaztam a lukat, kíváncsi vagyok mennyire fogta meg. Holnap, ha megköt a malter, majd szintrehozom és kivakolom. Ezután nekifogtam a villany vezetékek kivésett részének a vissza vakolásához, de aztán félbemaradt, mert késő lett és mennem kellett. Holnap folyt köv.

A csatorna is nagy kalandnak ígérkezik. Kálváriánk jelenleg ott tart, hogy csatornacsonk nincs, ahol lennie kéne, így papírok garmadáját hajkurásszuk árkon-bokron, vízműveken és önkormányzaton keresztül, hogy akkor mégiscsak szeretnénk inkább azt a barátságos, régimódi, kellemetes kis emésztőt használni, de talajterhelési díj nélkül, mert ugyebár nem is tudnánk a csatornára kötni háztartásunk végtermékeit, ha egyszer nincs. Mármint csatorna, mert végtermék az bőven.

Párom újból tüzetesen szemügyre vette ama pöcegödröcskét, most már nem az érdeklődő vevő kritikus pillantásával, hanem a büszke háztulajdonos szeretetteli tekintetével. Ezúttal csatlakoztam a mustrához, együtt konstatáltuk, hogy micsoda szép, méretes, száraz, tiszta és kiváló pöcegödör jár otthonunkhoz, családunk összes… leendő… izé… ürülékének örömére. Néztük, néztük a gödröt, amikor valami egyszer csak megmozdult az alján. Hát ez meg mi a… ?! Hát mi lenne? Varangy. Jókora. No sebaj, nem vagyok én ijedős. Sőt, ha egy királyfi bármit konyít a házfelújításhoz, netán tud villanyt szerelni, vakolni, burkolni, akkor akár meg is csókolom. Tehát kedvesem leereszkedett, és egy kertben lelt serpenyőbe emelte a varangyot, majd kiadta a gödörből. Jól megnéztem… szegény kis jószág olyan rémülten meredt rám, mintha hófehér sapkás francia séf, vagy éppen nimfomán hercegnő lennék. Megszántam és csók nélkül elengedtem a főherceget. Úgyhogy új házikedvenc után kell néznem. És villanyt szerelni a villanyszerelő, burkolni a burkoló fog. Rohadt dög az a varangy!

 Hosszú jogi és ideggyógyászati előzmények után végre háztulajdonosok lettünk. Kiderült, hogy  a félszemű kandúrnak megvan ám a másik szeme, csak épp sokszor lusta kinyitni fene nagy jódolgában. Macskában bővelkedik a környék, ki-be járnak a kertbe, az összes szomszédnak van kutyája-macskája. Nekünk még csak három kényes-finnyás pesti szobacicánk van, de az a gyanúm, lesz még sokminden.

Vakond például már van is. Vígan túrja a kertet. Egyelőre nem konkurencia, bár én is a kertet túrom, meg a sittet hordom, míg kedvesem a fürdőszobát veri szanaszéjjel, neveletlen kölykeink pedig rikoltozva indiai néptáncot lejtenek a teraszon (amíg rájuk nem parancsolok, hogy gereblyézzék össze a lenyírt füvet). Hajrá családi ház! Hurrá, kert!

Rohad a szőlő. Felhívom kertészmérnök barátomat, aki röhögőgörcsöt kap (Metszeni? Augusztusban?!) és elmagyarázza a nememlékszemmicsodát, és hogy mivel kell permetezni. Jó.

Dől a teraszra egy kicsi, satnya barackfa. Kivágjuk. Megsiratom. Sebaj. Ezzel a lendülettel még megszabadulunk egy fél dzsungelnyi ecetfától, ami ránőtt a kertkapura, és egy teljesen kiszáradt orgonabokortól is. Most már konténert is kell bérelni, mert mindez szép nagy halomban áll bent a kerítés mellett (ahová kocsibeállót szeretnénk).

Van ám csini, zöld sövény is. Annyi, hogy a szomszéd falunak is jutna belőle búvóhely, nem csak a hatalmas pókoknak, akik lesből csípnek (és röhögve landolnak a fejemen a sövény tetejéről), miközben irtom természetes élőhelyüket. Aki azt hiszi, hogy a sövénynyírás valami humoros eufemizmus a kényesebb intim kozmetikai gyantaműveletek körülírására, az fogjon ollót, és essen neki az évek óta nyíratlan tujaberkenyefagyalcserszömörce- áradatnak. Üdítő elfoglaltság.

Ha már állatvilág, hát rekord méretű pók bungee-jumpingolt a dekoltázsomba a sufniban, biztos vagyok benne, hogy direkt csinálta. A sufni amúgy kincsesbánya, egész ládányi ezeréves barkácsolós szakkönyvet találtunk, meg egy kiváló, antik (nem az értékes, hanem a rozsdás fajta) szemétlapátot. És törmeléket meg kacatot mázsaszám. Konténer muszáj lesz…

A kert felfedezése egyébként is nagy kaland. A Terra Incognita megajándékozott egy halom hibátlan tetőcseréppel a benőtt és kiszáradt tuják alól, valamint néhány viseltes autógumival, amit befutott a vadszőlő. Tüzetesebb vizsgálatok kimutattak egy fél szakadt kanapét és egy régi kutyaólat is. (Igen, konténer, most már tényleg…). 

Na szóval, ha az ember fia és lánya megunja (vagy inkább kezdi drágállani) az albérletet, akkor nekiáll saját otthont keresni. Végiggondolja a lehetőségeit: pénzed van? Nincs! Akkor jó lesz ez… Aztán tudod –e, mit szeretnél? Naná! Házat. Nem lakást? Francot, nekem kert is kell! Nagy kert!

Akkor jó… Lássuk, mit lehet kapni… annyiért.

Az interneten katasztrófa sújtotta övezetek széles skálája kínálgatta magát költségvetésünkért, Szurtyomrötyögétől egészen Birizgafalváig… tehát úgy döntöttünk, be kell sétálni egy ingatlanközvetítőhöz.

A hölgy, aki éppen ráért az irodában, abszolút tündér volt. Nem röhögött fel, de még a szeme se rebbent, amikor a lehetőségeinket vázoltam. Hanem leült és végiglapozta az adatbázist. Találtunk kb 5 olyan kuckót, ami első blikkre nem riasztott el még egy neandervölgyi barlangrajz-művészt is, ezeket átküldte e-mailen.

Este életem párja még átnézte őket, és kettő maradt, amire kíváncsiak voltunk.

Az elsőt már másnap meg is néztük. Csodakunyhó a csend közepén, de mégsem a világ legelszigeteltebb végén. Igaz, hogy a GPS egy réten át terelt minket, de kiderült, hogy út is van, csak épp a másik irányból.

Kicsit sétáltunk, mielőtt az ingatlanos hölgy megérkezett. Kulturált környék, szép házak, zöld, madárcsicsergés, és rengeteg kövér macska.

Amikor beléptünk, dzsumbujos tündérkert fogadott. Virágzott ott minden a lila futóakáctól a rekordméretű zizegő gyomokig. Kis kerti ösvény, szőlővel szegélyezve. A ház pedig a kert végében. A pici, szutykos teraszon meg ott volt a fogadóbizottság: hatalmas, kövér, félszemű kandúr. Nemhogy elszaladt volna, de még meg is vakartatta velem a hasát, sőt, bejött a házba.

Uccu neki, bementünk mi is. Évek óta lakatlan, a tulaj meg már szabadulna tőle, szinte bármi áron. Ez jó, lehet alkudni.

Kicsi is. Sebaj, sok jó ember… meg a macskáik… meg a gardrób… meg a könyvek… kis helyen is? Hát, ha muszáj…

Felújítandó. Mi más? Palota annyiért nincs. Na de hogy víz se a konyhában? Meg se csatorna, se gáz? Jó, gáz nélkül is van élet meg villanytűzhely meg kandalló, ami meg a csatornát illeti, csonk az udvarban, ráköthetünk… A ház végigmustrálása után vállalkozó kedvű párom még bekukkantott az emésztőbe is, és ragyogó szemmel jelentette, hogy száraz és higiénikus. Hurrá, majd abban tartom télire a krumplit… Ja, és a kertben van pottyantós reterát is! Életem álma! (Van a házban fürdőszoba, szóval a kültéri rötyi csak plusz komfort).

Kifelé menet az ingatlanos hölgy buzgón beszélt minket le a dologról: felújítandó, de még mennyire… és mennyiért!

Hazáig mi is egymás szavába vágva beszéltük le egymást. Mert ugye se csatorna (de milyen csodálatos környék…) se gáz (de az a kert…) és mindent javítani kell (de pontosan ilyen putrintyót képzeltünk…)

A következő hetekben még láttunk néhány ingatlant. Volt, aminek örökké hálás leszek, hogy nem akkor dőlt össze, amikor még odabent voltunk. Volt, ami kifejezetten tetszett, csak ne lett volna olyan környéken, ahová még a bánat is csak temetésre jár. Volt, aminek a fala szép szabályosan dőlt befelé, és a tulajdonos szerint ez kérem szépen a bája az otthonnak, hiszen rusztikus vályog (értsd: hülye vagy, ha nem hívsz statikust már ahhoz is, hogy fényképen megnézd).

A lényeg: Megvettünk a kulipintyót, amibe már elsőre beleszerettünk. 

A  mai nap kellemes meglepetés ért. Kint voltam a házikónál, és, ha már arra jártam, gondoltam felkukkantok a padlásra, hisz eddig csak kutyafuttában néztem fel. Már előre féltem, hogy mi fog fogadni, a lenti állapotokból ítélve. Kellemesen csalódtam. Laikus szemmel nézve minden rendben van. Igaz szedett-vedett faanyagból áll az ácsolat, de legalább törekedtek jól megcsinálni. A szarufák a korukhoz képest jó állapotban vannak, nem korhadtak, a szú se támadta meg őket. A tető nagy részén vadiúj cserép van. Érdekes módon ahol a szarufákat kicserélték (új, jó minőségű, mérethelyes), ott felette régi cserép van, ahol új a cserép, ott régi az ácsolat (hogy mi ebben a ráció az nem tudom). Igazából a födémre voltam kíváncsi. Nos sárral tapasztott a födém, de stabil, ahogy jártam nem huppogott. Ahol a kis toronyszobát hozzátoldották az épülethez kilátszott a födémgerenda. Igazából erre voltam a legjobban kíváncsi. Szerencsére szép méretes darabokból áll. Mindegyik egyforma rendes gerenda, és még az állapotuk is megfelelő, szép stabilan áll. A kémények közül, amelyik használható méretű, szabványos, az megfelelő állapotban van. A másik kókányolt érdekes módon a födém síkja felett szintén megfelelő méretű. Tehát, ha a kéményseprők csak a padláson vizsgálódnak, és a szobába nem kukkantanak be, akkor akár rendben is találhatják. Hehe ki van ez ókumlálva kéremszépen. Egyébbiránt a padláson rengeteg bontott cserép volt. Minden bizonnyal, amit kicseréltek. Érdemes lenne lemenekíteni, és a mennyiségtől függően felhasználni máshová (tervezett kocsibeálló). Érdekesség képen lehoztam egy régi gyógyszeres üveget, amilyent a régi patikákban használtak. Volt belőle pár darab.

Még egy kis adalék kishazánkból. Csatorna. A telken leledzik egy emésztő is. Nem nagy, de szép tiszta, zsírmentes, elvileg szépen elengedi, amit el kell :D. Mielőtt megvettük volna az ingatlant elmentünk a helyi vízközmű központba érdeklődni, hogy bújik-e a földünkben valahol egy iciri-piciri csatornacsonk, amire ráköthetnénk. A tulaj örököse és a szomszéd egyöntetűen állították, hogy kell lennie, mert csatornafejlesztési hozzájárulást anno befizette a tulajdonos. A vízműben határozottan állították, hogy hát hogyne lenne, naná, hogy van csatornacsonk, nyugodtan kezdjük el a munkát. Nu mi szépen el is kezdtük. A vállalkozó, aki intézte volna az egész procedúrát kis idő múlva felhívott, hogy hát "mégse nem van" csatornacsonk az udvarban, de semmi gond csekélyke fél milláért rittyentenek egyet secperc. Mondom néki, ácsi mester! Miért fizetnék én potom 500 ezret olyan valamiért, aminek a földemben kellene vackolódnia (ugyanis egyszer már kifizették). Hát ő "aztatat" nem tudja, hogy miért nincs, de így nem megy a buli. Szépen elballagtunk a vízműbe és kérdeztük, hogy hát miért is mondták hogy van csatornacsonk, amikor pediglen nincs. Heves vállvonogatás volt a válasz, de megígérték, hogy utánanéznek, hogy hol lehet a hiba. Addig is menjünk el az önkormányzatba érdeklődni, hátha nekik van információjuk. Előre röhögtem magamban az ötleten. Magyarországon 20 évre visszamenőleg adatot találni, hát hol élnek ezek. Sajna nekem lett igazam. Persze, hogy semmit se találtak, pedig meglepően segítőkészek voltak, nem azon múlott. Még régi 20 évvel ezelőtti füzeteket is átnyálaztak (digitális adatbázis vazze). Mindenesetre ahhoz, hogy egyátalán valamit intézni tudjunk kell hozni a vízműtől egy igazolást, hogy műszakilag nem lehet a csatornára rákötni a telekről. Vissza a vízműbe. Ott addigra előástak valami régi tervrajzot, amin tisztán látszott, hogy azért nincs csonk, mert nincs :D. Viszont a tervrajzról kiderült, hogy de bizony kéne, hogy legyen, mert be van írva, hogy befizették. Azaz befizették, de "mégsenem van" jó magyar szokás szerint. Viszont, hogy egy csavar még legyen a dologban, ha lenne is, akkor is a szomszéd telken át vezetne, mert arra adja logikusan a helyi terepviszony. Kiderült, hogy a szomszéd telek is a régi tulajé volt és ő kérte, hogy arra menjen a csatorna (menjen, de nem ment). Anno több mint 20 évvel ezelőtt. Ugyi, hogy ugyi, hogy azt a telket viszont már eladták, úgyhogy a csatorna bekötést már ők fogják elhasználni, hiába van a mi telkünkhöz rendelve. Lehetőség lenne szolgalmi jogot bejegyeztetni a szomszéd telekre potom százezres tételért( földmérési díj, ügyvédi okiratba foglalás, földhivatali bejegyzés és még mi a franc nem). Nu erre mi ugy döntöttünk, hogy kis családunk minden végterméke ezentúl az emésztőben fogja jobb sorsra érdemes végét befejezni. Más szóval xarunk a csatornára. Erre elkezdtek mosolyogni, hogy de, hát akkor környezetterhelési díjat kell fizetnünk (amit szeretett (szereti a rosseb) kormányunk iziben 10-szeresére emelt). Erre kedvesen visszamosolyogtam, hogy ugye ezt ők se gondolják komolyan. A törvény kimondja, hogy, ha a műszaki feltételek nem állnak rendelkezésre, akkor bizony gyöngyös-pántlikás, turulmadaras csatorna is békemenetezhet a közelben beinthetek neki. Éppúgy, mint a környezetterhelési díjnak. Most ott tartunk, hogy a csatorna szolgáltató pucájában lesz-e annyi, hogy kiadják az egyébként tervrajzokkal alátámasztott nyilvánvaló igazságról az igazolást. Miszerint nem leledzik csatornacsonk az udvarban, dacára annak, hogy ki van fizetve. Ha ez megvan jön a következő meccs. Az önkormányzat pucedlijében pediglen van-e annyi, hogy betartsák a törvényt, és betűje szerint eltekintsenek a talajterhelési díj kiszabásától.

Ezek után jöhet a hajópadló. Fel kell szedni a linóleumot, majd alatta a rothadt padlózatot. Ez a jelek szerint nem lesz nehéz dolog. Inkább az a gond, hogy alatta a földben nem maradhat semmilyen rothadó szerves anyag a régi padló darabkáiból. Már előre parázom , hogy mennyit kell majd monyózni a homokban. Ha ez megvan, majd kiderül kell-e kiszedni a földből, hogy megfeleljen a padlószint. Elvileg van szintkülönbség, úgyhogy a párnafa és a hajópadló kombó lehet nem ér túl a küszöbön (és akkor az ajtóból se kell gyalulni). Ha nincs szerencsém, akkor jöhet a bányászkodás (sebaj kell a töltőföld a kocsibeállóhoz :D). Ezután megpróbálok készíteni házilag egy döngölőt (vagy sikerül, vagy nem). Ha sikerült ledöngölni a földet, ha nem, jöhet a párnafázás.  A faltól 10 cm-re és onnan 50 cm-s osztásokban 75x50-s párnafákból rácsozatot készítek a végükön 50x50-s staflival rögzítve. Az egészet vízszintbe állítom és faékekkel lerögzítem. Amint ez kész jöhet a hajópadló. A faltól kis rést hagyva kezdem a padlózást (kiékelve a falhoz a padlót). Az egyes padló darabokat bognárszeggel rögzítem a párnafákhoz (darabonként kettővel, 45 fokban a nútban). Három padlónként járkálok egy kicsit rajta, hogy nem mozog vagy recseg-e valahol. Előbb utóbb elérem a szemközti falat (mission accomplished, ahogy a művelt bolgárkertész mondaná). Nu ezt leírni szintén egyszerű, de majd kiderül a valóságban mi lesz.

A falat anno szép olajos festékkel pingálták le amibe szép mintákat hengereltek (ízlés kérdése mi a szép ebben). Valamikor az idők folyamán, mikoron a divat változott levakolták és meszelték az egészet Aztán megint, és megint, rétegről rétegre. A réteg szépen vastagodott az idők folyamán és az olajos festék már nem tartotta meg, potyogni kezdett. Jelen állapotban a megoldás, leverni (igaz verni se kell lejön az magától is, ha szépen megkérem) az égész katyvaszt és újra megcsinálni. Erre inspirál a vezetékezés is, hisz szétvésték az egész házat azt úgyis javítani kell.

 A következő project, ha a villanyosok végeztek, a helyreállítás :D. Ez biza rombolással fog kezdődni. Le kell kaparni a mészrétegeket legalább az eredeti festésig, de ha az is lekívánkozik, akkor addig a rétegig, ami stabilan fentmarad (remélem nem a csupasz téglafal lesz az). Utána szépen kijavítom a vezetékezésnél, amit kivéstek. Ha ez megvan akkor kap egy dryvit hálót a fal, rá egy kis "ragacsot" (legyen ami összetartja a házat hehe). Erre egy alapozó vakolat, majd a glettelés. Oszt jöhet a pemzlizés. Leírni könnyű ezt, de megcsinálni nehezebb lesz, hisz nem vagyok szakmabeli :D. Próbálok spórolásból minden olyan dolgot magam megcsinálni, ami nem kíván szakit (minden lépést csináltam már, külön-külön, tisztában vagyok, hogy mit és hogyan :D). Csak az a fránya kézügyesség ne lenne. Ha valakinek vonalzóval sinus görbét kell rajzolnia az bátran hívhat engem nekem sikerülni fog. Legfeljebb rusztikus lesz a fal (rusztikus = rücskös), majd azt mondom direkt ilyet akartunk. Hehe.